A tanszék története

Narancssárga tulipánok
A néderlandisztika szak története a Debreceni Egyetemen

Ha az ember a holland király születésnapján (április 27-én) Hollandiában jár, akkor konstatálhatja, hogy az egész ország narancssárgába öltözik. Minden narancssárga, az emberek ruházata, a házak, az utcák, a zászlók, a kitűzők, a nyakkendők és a sapkák is. Ez a királyi család színe, mivel az Orániai(-Nassau) család (akik akkor még nem voltak királyok, hiszen Hollandia 1806-ig köztársaság volt) 1544-ben megörökölte a francia Orange várát és ennek az új szerzeménynek a nevét felvették, mint nemesi előnevet. És mivel Orange nem csupán egy vár volt, hanem egy színt is jelentett (hollandul a narancssárga oranje), a narancssárga lett a királyi család színe, majd később a holland nemzeti szín is. Ezért játszik a mai napig narancssárgában a holland futballválogatott.

Kicsit később a színhez egy másik jelkép is társult: a tulipán. A tulipán Hollandia nemzeti szimbólumává vált. Pedig ezt a virágot nem sokra tartották, mikor először Németalföldre került. 1562-ben, egy hajó futott be Isztambulból az antwerpeni kikötőbe, mert egy ottani kereskedő textíliákat rendelt a messzi oszmán fővárosból. A flamand kereskedő legnagyobb meglepetésére a szövetbálák között furcsa hagymákat talált, amikkel nem tudott mit kezdeni. Nagy részüket olajon megsütötte és megette, néhányat azonban elültetett a kertjében. A következő év tavaszán furcsa, soha nem látott virágok keltek ki a káposzták között. Valószínűleg ezek voltak ez első tulipánok, amelyek Észak-Európába kerültek. Így indult a tulipán karrierje Hollandiában, ami mintegy hetven évvel később, 1634-ben valóságos tulipánőrületet indított el. Sokan meggazdagodtak, még többen elszegényedtek a tulipánspekuláció miatt. A tulipánőrület csúcsán egy darab ritka tulipánhagymáért (egy cirkás piros-fehér Semper Augustusért) egy ház árát kínálták Haarlemben. Miután 1637-ben viharos gyorsasággal összeomlott a tulipánpiac, Hollandiában már nem lehetett a tulipánhagymákból gyorsan meggazdagodni. A tulipánok és tulipánkertészetek azonban megmaradtak. Azóta a hollandok tökélyre fejlesztették a tulipánnemesítést és termesztést. A mai napig turisták tízezrei zarándokolnak el minden évben a Keukenhofba, hogy megcsodálják a holland virágkertészek évszázadokon át felhalmozott tudását. Így ötvöződött a szín és a virág, így lett a narancssárga tulipán Hollandia nemzeti szimbóluma. Ma már narancssárga tulipános kitűzőket osztogatnak a király születésnapján és az a színes virág mindenféle változatban megjelenik. Nem csak mint gyönyörű csokor, hanem mint szállodalánc, vagy a nemzeti érzelmeket kifejező jelkép egy zászlón.
A legtöbb holland nem túl büszke sem a nyelvére, sem a kultúrájára. Azon pedig mindig nagyon meglepődnek, hogy milyen sok diák tanul világszerte hollandul, mennyire sokan szeretnék elsajátítani az ő anyanyelvüket, szeretnék megismerni kultúrájukat.

A néderlandisztika mint egyetemi szak a holland nyelvterületen kívül mindig és mindenhol kis szaknak számított és számít ma is. Germán nyelvként az egyetemeken sokszor a német szakos oktatás, vagy a germanisztikai intézetek része. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen a német nyelvterület Európában messze meghaladja a holland anyanyelvűek számát. A német kb. 98 millió ember anyanyelve, míg a hollandot világszerte „csak” 24 millióan beszélik (Hollandia 17 millió, Belgium 6,6 millió, Suriname 400.000 anyanyelvi beszélővel büszkélkedhet). Európában a német a legnagyobb nyelvnek számít, míg a holland a 8. helyen van. A 24 millió holland anyanyelvű nem kevés, ha számba vesszük, hogy ez több mint a skandináv országok lakossága összesen (Norvégia 5,2 millió, Svédország 9,7 millió, Dánia 5,6 millió, összesen 20, 5 millió).
A holland nyelv és kultúra egyetemi szintű tanítása az anyaországon kívül viszonylag hamar elkezdődött. Németországban oktattak először néderlandisztikát, mégpedig 1879-től, a Bonni Egyetemen. Szerte a világban (a holland nyelvterületen kívül) jelenleg 40 ország 150 egyetemén mintegy 15. 000 hallgató tanul hollandul. Ha narancssárga tulipánokkal jelölnénk a világtérképen azon egyetemeket, ahol holland oktatás folyik, egész kis virágoskertté változna a Föld. Pekingtől Londonig, Semarangtól Poznanig, Debrecentől New Yorkig, Göteborgtól Johannesburgig sok-sok pici tulipán jelzi az egyetemi néderlandisztika szakok jelenlétét.

Magyarországon az első próbálkozás Debrecenben történt. Az 1920-as években a Debreceni Egyetemen tettek kísérletet arra, hogy néderlandisztikai stúdiumokat indítsanak, de ez a kezdeményezés sajnos akkor nem járt sikerrel. Az első apró narancsszínű tulipán Budapesten jelent meg. Néderlandisztika szakos oktatás Magyarországon hosszú évekig csak az ELTE-n folyt. Itt is, mint oly sok helyen máshol a világban a germanisztikából nőtt ki, illetve eleinte annak részeként oktatták. 1969-től a neves germanista Hutterer Miklós és a műfordító Bernáth István tanítottak, majd a tankönyv- és szótáríró Mollay Erzsébet vette át a stafétabotot. Gera Juditnak mint irodalomtörténésznek és műfordítónak is elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a néderlandisztikai egyetemi oktatás Budapesten gyökeret verhetett, megerősödhetett és nemzetközi hírnévre tehetett szert.

A rendszerváltás előtt nem volt egyszerű nyugati nyelveket oktatni magyar egyetemeken. Nyelvek tekintetében az orosz oktatás primátusa elvitathatatlan volt. Más, főleg nyugati nyelveket a kormány tudatosan háttérbe szorított, a szakalapításokat nem engedélyezték, más már meglévő szakokat felfüggesztettek, vagy beszüntettek. A megmaradt nyugati nyelv szakokat egymással összevontak, az oktatók és a hallgatók létszámát korlátozták, a kutatást leszűkítették.
Ebben hozott változást a rendszerváltás. Egyszerre szélesre tárták a kapukat, a nyugati nyelvek az egyetemeken nem csak népszerűek, hanem nagyon is keresettek lettek. Ennek a nyugat felé forduláson kívül persze az is volt az oka, hogy az oroszt, mint kötelező tárgyat 1990-ben megszüntették az oktatásban és ezért egyre több angol, német, francia, stb., tanárra volt szükség az általános- és középiskolákban.
Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetem Német Tanszékén, később Germanisztika Intézetében a rendszerváltás környékén mindenképpen bővíteni akarták az oktatás palettáját. Erre több ok miatt is szükség volt. Egyrészt eltűntek az egyetemi oktatásból a marxista tárgyak, melyeket 1989 előtt minden hallgatónak, szaktól függetlenül tanulnia kellett. 1989 előtt politikai gazdaságtanból, (marxista) filozófiából, orosz nyelvből és a munkásmozgalom történetéből is minden egyetemi hallgatónak vizsgáznia kellett. Mivel a rendszerváltással ezek a tárgyak megszűntek, helyette kínálni kellett valamit a hallgatóknak, hogy kijöjjön a diploma megszerzéséhez szükséges óraszámuk. Ekkor kezdődött el az „értelmiségi modulok” felkínálása szabadon választható tárgyként. Másrészt a nyelvszakokon az volt a gyakorlat, hogy a hallgatóknak más rokon nyelveket kellett tanulniuk. Orosz szakos hallgatóknak Debrecenben például lengyelt, vagy bolgárt, magyar szakos hallgatóknak finnt vagy észtet. A német szakon pedig ennek mintájára valamilyen másik germán nyelvet akartak felkínálni a hallgatóságnak. Először a jiddis, majd a svéd került be a repertoárba. Mindkettőt Tercs István tanította nagy lelkesedéssel, aki óraadóként Budapestről, majd Pécsről jött Debrecenbe minden héten. A hátránya ennek az oktatásnak az volt, hogy egyetlen oktatóra épült, és nem alakult ki helyi oktatói gárda. A norvég oktatás is szóba került, de megfelelő tanárok híján ennek a nyelvnek a tanítása el sem indult. A holland oktatás ötletét érdekes módon nem egy germanista, hanem egy klasszika-filológus Kádár Zoltán vetette fel 1989-ben. Ő hívta fel az akkori Német Tanszék vezetőjének, Kocsány Piroskának a figyelmét Debrecen és Hollandia évszázados kapcsolataira, ennek kézzelfogható emlékeire a városban (Michiel de Ruyter emlékoszlop, Református Kollégium könyvtára, az egyetem régi kapcsolatai, stb.). A jiddis, a svéd és a norvég után tehát a holland is felmerült alternatívaként, de mivel nem volt sem megfelelő oktató, sem megfelelő háttér, ezért egyelőre ez is csak ötlet maradt.

A rendszerváltás sok más új lehetőséggel is járt a hazai felsőoktatásban: megjelentek a mindenki számára elérhető külföldi ösztöndíjak. Az, hogy egy egyetemi hallgató manapság tanulmányai egy részét ösztöndíjjal külföldön töltheti, szinte természetesnek számít. Olyan sok a külföldi ösztöndíj-lehetőség, hogy egy részük sajnos kihasználatlan marad. Ez azonban nem volt mindig így. A rendszerváltás előtt ritkák voltak a nyugati ösztöndíjak és nem is mehetett mindenki. A meglehetősen zárt „szocialista tábor” egyik országából eljutni egy nyugati egyetemre, hogy az ember tudását gyarapítsa, és látókörét szélesítse, csak keveseknek adatott meg. Egyesek előtt ilyen vagy olyan okból ez a kapu mindig zárva maradt. 1989 után azonban ebben a tekintetben is kinyílt a világ. Újfajta, mindenki számára elérhető ösztöndíjak jelentek meg, melyek közül a Tempus ösztöndíj volt a legismertebb. A Tempus Alapítvány konferenciájára a KLTE-ről 1990-ben többen is kiutaztak, többek között a francia tanszékről Skutta Franciska és Kiss Sándor, a német tanszékről pedig Kocsány Piroska és Kertész András. A konferencia Hollandiában, Groningenben volt. Ezen a konferencián sikerült kapcsolatokat kiépítenie a Német Tanszéknek a Leideni Egyetemmel, melyek kétségkívül kulcsfontosságúnak bizonyultak a későbbiek során. A Leideni Egyetem részéről Nanda de Bruin, a nemzetközi kapcsolatok osztályvezetőjének, illetve Prof. Dr. Jan de Vries, a néderlandisztika (nederlandkunde) szak vezetőjének önzetlen segítőkészsége és határtalan lelkesedése volt a kulcsa annak, hogy a kapcsolatok erősödtek és később lehetőségek nyílt debreceni diákok hollandiai tanulmányaira is. A kapcsolatteremtés tehát sikeres volt. A Germanisztika Intézeten belül a nyelvtörténész germanistát, Dr. Beke Dezsőnét bízták meg a leendő holland szak felépítésével, gondozásával, aki hallatlan lelkesedéssel és energiával fogott munkához. Ekkor kapcsolódott be a történetbe a Nederlandse Taalunie (Holland Nyelvunió) is. Ennek az intézménynek és a Soros Alapítványnak köszönhetően érkezhetett 1991-ben az első holland anyanyelvi lektor Debrecenbe, Emmeken van der Heijden. Az ő vezetésével indult el a holland nyelvoktatás heti két, majd négy órában, német és angol szakos hallgatók részére. Emmeken van der Heijden érdeme az is, hogy elkezdődött a tanszéki könyvtár, nemzetközi kapcsolatok és bilaterális szerződések kiépítése. Ez utóbbinak köszönhetően folytathatta tanulmányait két fiatal hallgató, Eredics Péter és Pusztai Gábor a Leideni Egyetemen. Azzal a nem titkolt szándékkal indították útnak őket, hogy a leendő debreceni néderlandisztika képzés számára megfelelő végzettségű szakemberekké váljanak és visszatérve oktassák majd a fiatal néderlandisták generációit. Mire 1995-ben a két friss diplomás visszatért az alma materbe, máshonnan is érkezett erősítés. A Bécsi Egyetem tettre kész és agilis professzora, Herbert Van Uffelen ekkor már egy éve a KLTE-n is dolgozott. Van Uffelen professzor szakmai tapasztalata, nemzetközi kapcsolatai, kiváló oktatói munkája, egyedülálló szervezőkészsége, munkabírása és határtalan lelkesedése nélkül valószínűleg nem válhatott volna azzá a debreceni néderlandisztika, amivé mára lett.  Herbert Van Uffelen hosszú évekig tartó, áldozatos munkájáért 2016-ban megkapta a Debreceni Akadémiai Bizottság „Pro Cooperatione” díját.

A Germanisztikai Intézeten belül 1997-ben megalakult a Germán Nyelvek és Kultúrák tanszéke, mely a néderlandisztika képzésnek adott otthont. A tanszék létrehozásában elévülhetetlen érdemei voltak Beke Dezsőnének, aki hallatlan energiával és lelkesedéssel küzdött az önálló holland képzés létrejöttéért. Ekkor már a néderlandista Thrua Faber, (Eredics Péter holland felesége) is a tanszék oktatója volt. A stáb tehát hat főre bővült és ekkor már nem csak nyelvoktatás volt a profil, hanem német szakos hallgatóknak néderlandisztika specializációt is kínáltak. A nyelv elsajátítása mellett irodalom, nyelvészet, országismeret is szerepelt a palettán. A Nederlandse Taalunie-nek köszönhetően Emmeken van der Heijden távozása után is folyamatosan volt anyanyelvi holland lektor Debrecenben. 1992 és 1995 között Frens Bakker, Anne Prins és Marjoke Krikke oktatták a debreceni diákokat. Egy pici narancssárga tulipán kezdte kidugni a fejét a debreceni virágoskertben. Törékeny volt még és fiatal, de minden remény meg volt rá, hogy gyönyörű virággá fejlődhessen.

A néderlandisztika, mint egyetemi szak akkreditációja Debrecenben, 1999-ben realizálódott. Ez a folyamat nem volt sem rövid, sem zökkenőmentes. A néderlandisztika szak úgynevezett társított szaknak számított, ami azt jelentette, hogy nem lehetett csak ebből a szakból diplomát szerezni, hanem csak egy másik szakkal együtt lehetett hollandot tanulni. A legtöbb néderlandista hallgató német- vagy angol szakos is volt, de akadt közöttük történész és informatikus-könyvtáros is. Közben az oktatói stáb is cserélődött, Thrua Faber és Eredics Péter Hollandiába költöztek, Faragó Márta tanársegédként érkezett a tanszékre, a holland lektor Marjoke Krikke helyett Sofie Gielen, majd 1998-tól Nele Hillewaere, 2000-től pedig Martijn Schoonderwoerd oktattak a tanszéken. A 2005/2006-os tanévig folyamatos fejlődés volt jellemző a tanszékre. A hallgatói létszám nőtt (volt hogy 64 fős volt az elsős évfolyam), a tanszék tudományos teljesítménye javult (2003-ban Pusztai Gábor, 2006-ban Faragó Márta szerzett PhD fokozatot, a tanszék számos tudományos projektben vett részt, Hollandiából és Belgiumból rengeteg vendégoktató érkezett, nemzetközi kapcsolataink egyre bővültek, hallgatóink Erasmus és CEEPUS ösztöndíjaknak köszönhetően rendszeresen eljuthattak külföldi egyetemekre). 2005/2006-os tanévben azonban a bolognai rendszer bevezetése és ezzel párhuzamosan a gazdasági megszorítások a felsőoktatásban nehéz helyzetbe sodorták nem csak az egyetemet, de az addig virágzó néderlandisztika képzést is. Akkreditációs problémák, személyi feszültségek és az új bolognai rendszer okozta bizonytalanságok egyaránt hozzájárultak a szak megingásához. A szak vezető oktatóinak státuszát redukálták, így gyakorlatilag egy teljes egyetemi docensi álláshelyet veszített a képzés. Beke Dezsőnét hamarosan nyugdíjazták, Herbert Van Uffelen szerepe tanácsadóivá redukálódott, a Germán Nyelvek és Kultúrák tanszék megszűnt létezni. Helyette csupán egy Néderlandisztika Munkacsoport létesült a Germanisztika Intézeten belül, melynek Pusztai Gábor lett a vezetője. A Nederlandse Taalunie, a Holland Királyság nagykövetsége és a Flamand Képviselet hathatós támogatásának és az akkori dékán, Bujalos István pozitív hozzáállásának köszönhetően sikerült kikerülni ebből a hullámvölgyből. Mivel az oktatói állomány nagyon megfogyatkozott, szükség volt új álláshelyek létesítésére. Ezt a kar saját erőből nem tudta vállalni, ezért a Nederlandse Taalunie (mindenekelőtt Marc le Clercq külügyi osztályvezető és Linda van den Bosch főtitkár segítségének köszönhetően) két tanársegédi állást finanszírozott, melyeket később a kar vett át. A néderlandisztika képzés 2007 májusában kivált a Germanisztika Intézetből és július 1-től önálló tanszékként folytatta útját. Az új oktatói gárda Szabó Emese, Bozzay Réka, Faragó Márta tanársegédekből, Gert Loosen majd Lieselot van Dijck anyanyelvi lektorból és Pusztai Gábor tanszékvezetőből állt. Szabó Emese távozása után Tóth Zsuzsa erősítette a csapatot. Az oktatók átlagéletkora ekkor nem érte el a 30 évet, vagyis kifejezetten fiatal oktatói gárdával rendelkeztünk. Az ötéves képzésről való átállás a bolognai rendszerű képzésre országos szinten sem volt zökkenőmentes. A bölcsész képzések tekintetében pedig kifejezetten hátrányos volt a bachelor-master képzés bevezetése. Ez nem volt pozitív hatással a mi szakunkra sem. A hallgatói létszám erőteljesen csökkent (2007 szeptemberében csupán 7 főből állt az elsős évfolyam), a vezető oktatók hiánya égető volt. Ezt egyrészt intenzív toborzással, másrészt a tudományos tevékenység javításával igyekeztünk pótolni. Felméréseink szerint a hallgatóink 85%-a a környező két megyéből (Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg) valamint Hajdú-Biharból érkezett. Tehát ennek a három megyének a legnagyobb gimnáziumait céloztuk meg és jártuk be, előadásokat, tájékoztatókat tartva a néderladisztika szakról, annak előnyeiről és a végzést követő elhelyezkedési lehetőségekről. Oktatóink mindegyike részt vett a toborzásban, akik összesen évente 50-60 középiskolát látogattak meg. Ennek is köszönhető, hogy mára az elsős évfolyam stabilan 30 fő felé emelkedett. A hallgatói létszám fokozatos növekedése egyébként az általános trenddel szemben mozog a karon (sőt az egyetemen és országosan is), ahol a hallgatói létszám fokozatos csökkenése figyelhető meg. Várható, hogy a jövőben a létszámemelkedés meg fog állni, illetve stagnálni fog. Feladatunk az lesz majd, hogy ezt a stabil létszámot tartami tudjuk hosszú távon.

A tanszék saját tudományos kiadványának, az Acta Neerlandicanak első száma 2001-ben jelent meg. Ebben a periodikában a debreceni néderlandisták mellett az ELTE, a KRE valamint számos külföldi néderlandista, történész, nyelvész és irodalomtörténész publikálja kutatási eredményeit holland, német vagy angol nyelven. Az Acta Neerlandica az egyetlen, tizenhat éve folyamatosan és rendszeresen megjelenő néderlandisztikai periodika Magyarországon. Emellett elindítottuk magyar nyelvű könyvsorozatunkat is, melyben eddig öt kötet jelent meg. 2007-ben alakult meg a „Holland-magyar kapcsolatok kutatócsoport” mely a két ország közötti kulturális, történelmi, irodalmi és politikai kapcsolatrendszereket térképezi fel és mutatja be. A kutatócsoportnak kulcsszerepe volt a tudományos eredményeink bemutatásában. Mind itthon, mind külföldön, önállóan, vagy partnerek bevonásával több nemzetközi konferenciát szerveztünk. Ezek közül csak négyet emelek ki: a 2007-es Michiel de Ruyter emlékkonferenciát a Debreceni Református Kollégiumban, a 2009-es Holland gyerekvonatok című kiállítást és konferenciát a Debreceni Akadémiai Bizottság székházában, a 2012-ben, az Utrechti Egyetemen megrendezett 290 éves a magyar nyelvű istentisztelet Utrechtben című konferenciát, valamint a Németlaföld és Magyarország kapcsolata a kora újkorban című konferenciánkat, melyet 2012-ben rendeztünk a Debreceni Akadémiai Bizottság székházában. A tanszék tudományos megerősödéséhez hozzájárult még Bozzay Réka PhD fokozatszerzése és Pusztai Gábor habilitációja is.
Mára a képzési paletta is jelentősen bővült. A néderlandisztika BA mellett oktatunk minor és tolmács-fordító MA szakos hallgatókat is. Idén indult a holland nyelv és kultúra tanára osztatlan tanárképzés, de van holland fordító és referens szakirányú továbbképzés is.

A debreceni narancssárga tulipán jelenleg él és virul, sok más társához hasonlóan mind Magyarországban, mind a közép-európai régióban. Hazánkban továbbra is három egyetemen (DE, ELTE, KRE) van néderlandisztika képzés. Nemzetközi összehasonlításban a magyarországi néderlandisztika ma már mind minőségileg, mind mennyiségileg erősnek számít. A közép-európai régióban a néderlandisztika szakok száma országonként eltérő, de Magyarország a maga három tanszékével stabil néderlandisztikai központot alkot. Csak összehasonlításként: Ausztriában (Bécs), Szlovéniában (Ljubljana), Horvátországban (Zágráb), Szerbiában (Belgrád), Romániában (Bukarest), Bulgáriában (Veliko Tarnovo), egy-egy, Szlovákiában (Pozsony és Ruzomberok) kettő, Csehországban (Prága, Olmütz és Brüno) három, Lengyelországban (Wroclaw, Poznan, Varsó, Lublin) négy egyetemen van néderlandisztika képzés. A közép-európai virágoskertben a debreceni narancssárga tulipán tehát szépen fejlődik és reményeink szerint ez a fejlődés nem áll meg.

Dr. Pusztai Gábor

(A szöveg lábjegyzetekkel a Gerundium egyetemtörténeti folyóirat 2016/3-4. számában jelent meg.)